Kategória: Lelkiség

Ránk van bízva Isten üzenete. Dönthetünk úgy, hogy félretesszük, de tehetünk vele jót is. Erről szól a következő kis történet:

A kisfiú felöltözött a hidegre, majd azt mondta az édesapjának: „Oké, apa, készen állok”
Az apja, a lelkész azt mondta: „Készen mire? „
„Apa, ideje kimenni és szétosztani a szórólapjainkat. „
Apa azt válaszolta: „Fiam, nagyon hideg van odakint és szitál. „
A gyermek meglepődve nézett az apjára, és így szólt: „De apa, az embereknek az esős napokon is tudniuk kell, hogy mi Isten üzenete. „
Apa azt válaszolta: „Fiam, én nem megyek ki ebben az időben. „
Kétségbeesve azt mondta a gyermek: „Apa, mehetek egyedül? Kérlek! „
Az apja várt egy pillanatot, majd azt mondta: „Fiam, elmehetsz. Itt vannak a szórólapok, légy óvatos. „

Köszönöm, apa!

Isten üzenete úton van

Straiton village street looking towards Highgate Hill by nick macneill is licensed under CC-BY-SA 2.0

Ezzel kiment a fiú az esőbe. A 11 éves végigjárta a falu összes utcáját, szórólapokat osztogatva azoknak, akiket látott. 2 óra esőben, hidegben séta után, és az utolsó szórólapjával a kezében megállt egy sarkon, hogy lássa, látott-e valakit, akinek odaadja a szórólapot, de az utcák teljesen kihaltak voltak. Aztán az első házhoz fordult, amit meglátott, a bejárati ajtóhoz ment, többször csengetett és várt, de senki nem jött ki.
Végül a fiú megfordult, hogy távozzon… de valami megállította. A gyermek visszafordult az ajtó felé, és csengetni kezdett, és erősen ütögette az ajtót az ujjperceivel. Folyton várt. Végre finoman kinyílt az ajtó.

Egy hölgy nagyon szomorú tekintettel jött ki, és finoman megkérdezte: „Mit tehetek érted, fiam?
Ragyogó szemekkel és ragyogó mosollyal azt mondta a gyermek: „Hölgyem, sajnálom, ha felzaklattam, de csak azt akarom mondani, hogy

Isten nagyon szeret, és azért jöttem, hogy odaadjam az utolsó szórólapomat

ami Istenről és az Ő nagy szeretetéről szól. A fiú aztán odaadta neki a szórólapot.
Az asszony csak annyit mondott: „Köszönöm fiam, Isten áldjon meg! „

Tanúságtétel

Nos, jövő vasárnap reggel a pulpituson volt a lelkész, és amikor elkezdődött az istentisztelet, megkérdezte: „Van valakinek vallomása vagy valami, amit meg akar osztani?” Mindenki körülnézett. Kis csend után, finoman, a templom hátsó sorában felállt egy idősebb hölgy. Amikor beszélni kezdett, sugárzó és dicsőséges tekintet csírázott ki a szeméből: „Senki sem ismer ebben a templomban. Még sosem voltam itt, múlthéten nem voltam keresztény. A férjem nemrég halt meg, teljesen egyedül hagyott ebben a világban. A múlt vasárnap különösen hideg és esős nap volt, és a szívemben is ott volt, hogy azon a napon az út végére értem, mivel már nem volt reményem, és nem is akartam tovább élni. Aztán fogtam egy széket és egy kötelet, és felmentem a házam padlására. A tető gerendáihoz kötöttem egy hurkot és a kötél másik végét, majd felmásztam a székre és nyakam köré tettem a kötelet.

Aztán felálltam a székre, olyan egyedül és összetört szívvel, épp le akartam vetni magam a székről, amikor hirtelen meghallottam az ajtó hangos kopogását. Ezért arra gondoltam: „Várok egy percet, és bárki is az, menni fog” Vártam és vártam, de az ajtó kopogtatás minden alkalommal egyre hangosabb volt. Olyan hangos lett, hogy már nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Szóval azon tűnődtem, ki lehet az?
Soha senki nem jön az ajtóm közelébe, vagy jön meglátogatni! Kiengedtem a kötelet a nyakamból, és az ajtóhoz mentem, miközben a csengő még csengett, és az ajtón még kopogtak.

Amikor kinyitottam az ajtót, nem hittem el, amit a szemem látott, az ajtóm előtt volt a legsugárzóbb és legangyalibb gyermek, akit valaha láttam. Mosolyog, óhh, nem tudom leírni! A szavak, melyek elhagyták a száját, új életre kelt a szívem, amikor CSERUB HANGJÁVAL mondta: „Hölgyem, csak azt akarom mondani, hogy Isten tényleg szeret téged”

Új életet ad

„Amikor a kis angyal eltűnt a hideg és az eső között, becsuktam az ajtómat és elolvastam a szórólap minden szavát. Aztán felmentem a padlásra leszedni a széket és a kötelet. Már nem volt rájuk szükségem. Ahogy látod. Most a király boldog lánya vagyok. Mivel a fiú, amikor elment, ebbe a templomba vezetett, személyesen jöttem köszönetet mondani annak a kis isten angyalának, aki épp időben jött, és valójában megmentette az életem a pokolban lévő örökkévalóságból. És helyette egy örökkévalósággal Isten színe előtt állhatok majd. „

Mindenki sírt a templomban. A pásztor lejött a szószékről a front első padjára, ahol a kis angyal ült, karjaiba vette a fiát, és fékezhetetlenül sírt.

Ne feledd, Isten üzenete nagy változást hozhat valaki életében, soha ne félj és ne késlekedj terjeszteni!

Forrás: Ismeretlen szerző
Címlapotó: personalgraphic.com képe a Pixabay -en.

Az alábbi velős gondolatot Bruno Ferrero: Az élet mindened, amid van című könyvéből ajánljuk, mint „gondolat a nagyhétre”.

Sokszor előfordul, hogy vezérgondolatot keresek egy-egy beszédhez, eseményhez, vagy ünnephez. Ilyenkor rá kell jönnöm, hogy ez nem is olyan egyszerű. Szeretettel ajánlom a következő kis történetet, hogy meglegyen a vezérfonal, a gondolat a nagyhétre.

Gondolat a nagyhétre

Egy asszony azt állította, hogy látomásaiban rendszeresen megjelenik neki Isten. Elment tehát püspökéhez megbeszélni a dolgot, aki, mint jó elöljáró a következőket mondta.
– Kedvesem, lehetséges, hogy mindaz, amiben Ön hisz, csupán illúzió. Meg kell értenie, hogy püspöki hivatalomnál fogva nekem kell megítélnem, hogy az Ön látomásai valódiak-e, avagy hamisak.
– Természetesen, Excellenciás Uram!
– Ez részemről felelősség és kötelesség.
– Értem, Excellenciás Uram!
– Nos, kedvesem, akkor azt kell tennie, amit kérek.
– Megteszek mindent, Excellenciás Uram!
– Legközelebb, amikor Isten – ahogy azt Ön állítja – megjelenik, próbára kell tennie, hogy megtudja, valóban Ő az.
– Rendben, Excellenciás Uram. De mi a próba?
– Mondja ezt Istennek: „Tárd fel előttem a püspök úr személyes bűneit.” Ha valóban Isten az, aki megjelenik Önnek, fel fogja tárni bűneimet.
Azután jöjjön vissza hozzám és mondja el nekem, mit válaszolt. Nekem, és senki másnak. Megértette?
– Így fogok tenni, Excellenciás Uram.
Egy hónap múlva az asszony bebocsátást kért a püspökhöz, aki megkérdezte:
– Isten újra megjelent Önnek?
– Azt hiszem, igen, Excellenciás Uram.
– Megkérdezte-e tőle, amit parancsoltam?
– Természetesen, Excellenciás Uram.
– Nos, mit válaszolt Isten?
– Isten azt mondta:

„Mondd meg a püspöködnek, hogy a bűneit elfelejtettem.”

Nem létezik egyetlen könyv sem, ahová bűneink fel lennének jegyezve. Isten nem vezet lajstromot vagy katalógust bűneinkről. Feltétlen szeretetével körülölel és a jelen pillanatban lát bennünket.

Ez csak egy gondolat a nagyhétre, de fontos mondanivalója van. Nincs az a bűn, amit Isten ne bocsátott volna meg, amiért Krisztus nem váltott volna meg. Az egyetlen, amit neked kell megtenned, hogy bűnbánatot tartasz, és meggyónod, amit tettél. Ha mindezt megteszed, tiszta lappal indulsz, Isten nem emlékszik bűneidre.
Mire vársz még?

Nincsenek ott hírességek, csak Jézus – Ébredés Amerikában, az Asbury Egyetemen. Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara (PPKE HTK) 2-es Számú Keresztény Bölcseleti Tanszékének vezetője írását adjuk közre az alábbiakban.

Az Egyesült Államok Kentucky államában található Asbury Egyetem honlapján jelenleg ez a hivatalos közlemény olvasható: „2023. február 8. óta az Asbury Egyetem hallgatói, valamint a kar munkatársai, a személyzet, az adminisztrátorok, a helyi közösség tagjai és a városon kívülről érkező látogatók a Hughes Auditoriumban gyűlnek össze. A lelki megújulás idejét éljük. Az Úr munkálkodik, hiszen radikális együttérzést, megtérést és belső átalakulást tapasztalunk.”

Az Asbury magánegyetem felekezeti elkötelezettség nélküli keresztény felsőoktatási intézmény, amely alapvetően wesleyánus háttérrel rendelkezik. Több mint egy hete egyre többen keresik fel az egyetem területét, pedig – ahogy mondják – „nincsenek ott hírességek, csak Jézus”. Február 8-án a Hughes Auditoriumban ugyanis ébredés kezdődött. A hallgatók a szemeszter megnyitása céljából istentiszteletre gyűltek össze, ahol olyan erősen tapasztalták meg Isten jelenlétét, hogy azóta sem mentek haza. Az ima éjjel-nappal folyamatosan zajlik a kampuszon, sokan pedig, akik az esemény hírére idelátogattak, már csak a szabadban, kivetítőkön tudnak kapcsolódni az imádsághoz.

Mi az ébredés?

Az „ébredés” (revival) katolikus körökben ritkán használt fogalom. Nem úgy a metodista és szentségmozgalmi hagyományokat ápoló közösségekben. Ez az ébredési tapasztalat visszanyúlik a 18. század eleji Angliába, majd hamarosan az Egyesült Államokban is mind gyakrabban fordult elő hasonló. Kiemelkedő volt a pünkösdi irányzat kezdetét jelző Asuza utcai (Los Angeles, 1906) vagy az azt megelőző walesi ébredés (1904–5).

Az ilyen tapasztalatot mindig nagyszámú, őszinte megtérés kísérte, gyakran társadalmi mozgalommá duzzadt és komoly változások kísérték a közösségek életében.

A legutóbbi évek ilyen megélései ugyancsak az Egyesült Államokban bontakoztak ki, leginkább pünkösdi hátterű közösségekben, de jellemzően felekezeteken átívelő jellegű eseményekről van szó. Ilyen volt az 1994-ben kezdődő úgynevezett Toronto Blessing, a bronswille-i ébredés 1995-től vagy a 2008-as lakelandi ébredés. A jelenség először a szentségmozgalomból sarjadó közösségekben jelentkezett, angol ajkú gyülekezetekben, majd újabb hajtást hozott a pünkösdi-karizmatikus gyülekezetekben, hogy aztán napjainkra minden korábbinál erősebb legyen az ébredési tapasztalat felekezetek feletti jellege.

Rod Dreher beszámolója

Asbury kampuszán valami hansonló bontakozott ki ezekben a napokban. Ahogy arról például már a CNN is beszámolt, a teremben imádkozók csendes imádást élnek meg, finoman figyelve egymásra és bűnbánatot tartva. Az amerikai konzervatív politikai publicista, Rod Dreher beszámolója különösen fontos volt számomra, már csak azért is, mert az ortodox vallású Dreher biztosan nem vádolható elfogultsággal a szabadegyházak ébredési tapasztalatát illetően. Ebben a beszámolóban olvashatjuk, amit egy helyi, kezdetben ugyancsak szkeptikus megfigyelő ír: „A legtöbb szerda reggel az Asbury Egyetemen olyan, mint bármelyik másik. Néhány perccel 10 óra előtt a diákok elkezdenek összegyűlni a Hughes Auditoriumban a kápolnában. A hallgatóknak minden félévben bizonyos számú ilyen imaalkalmon kell részt venniük, így rutinból megjelennek.

De ez a múlt szerda más volt. Az áldás után a kórus elkezdett énekelni egy utolsó dalt – és ekkor valami olyasmi történt, amit nem lehet egyszerűen leírni. A diákok nem mentek el. Megragadta őket a transzcendencia csendes, de erőteljes érzése, és nem akartak hazamenni. Maradtak és folytatták az imádatot. Még mindig ott vannak.

Az utca túloldalán, az Asbury Teológiai Szemináriumban tanítok teológiát. Amikor hallottam, mi történt, azonnal elhatároztam, hogy elmegyek a kápolnába, hogy a saját szememmel lássam. Amikor megérkeztem, több száz diákot láttam, akik csendesen énekeltek. Magukért, felebarátaikért és a világunkért dicsőítettek és komolyan imádkoztak, bűnbánatot tartottak és siratták a bűneiket. És közbenjártak, imádkoztak a gyógyulásért, a teljességért, a békéért és az igazságosságért.”

A helyi teológus beszámolója így folytatódik: „Analitikus teológusként fáradt vagyok a hype-tól és nagyon óvakodom a manipulációtól. Olyan háttérrel rendelkezem (a metodista-szentségmozgalmi hagyomány egy különösen ébredéspárti szegmensében), ahol láttam olyan erőfeszítéseket, amelyek »ébredések« és »a Lélek mozgalmainak« gyártására irányultak, és amelyek néha nemcsak üresek, hanem károsak is voltak. Én nem akarom, hogy bármi közöm is legyen ezekhez. De itt az Asburyben most nincs semmi ilyesmi. Nincs nyomás vagy felhajtás, sem manipuláció. Nincs magasra csapott érzelmi hevület. Épp ellenkezőleg, eddig minden többnyire nyugodt és derűs. A remény, az öröm és a béke keveréke leírhatatlanul erős, sőt szinte tapintható – a shalom (Isten békéje) élénk és hihetetlenül erőteljes érzése ez. A Szentlélek jelenléte tagadhatatlanul erőteljes, ugyanakkor olyan szelíd is!”

Záró gondolatok

Valószínűleg nem feladatunk most elfogadni vagy elutasítani azt a jelenséget, amelyet egyre többen asburyi ébredésnek kezdenek nevezni, mint ahogy ezzel az írással a korábbi ébredési eseményeket sem szerettem volna értékelni. A jelenség azonban olyan méreteket kezd ölteni, hogy magyar katolikusként is tudnunk kell róla. Ennek kapcsán pedig legalább azt őszintén ki kellene mondanunk magunknak, hogy a csoda ma is lehetséges.

Isten érezhető közelsége és az ima ereje nem lehet tabu, és feszélyezett jólneveltségünkből fakadó hamis vélemény volna azt mondani, hogy az Úr ma nem adja megtapasztalható közelségét az ő szeretetének.

Asbury kápolnája a csendes ima, a megbocsátás és a nem lankadó dicséret helye lett. És ez már néhány nap alatt nagyon sokak lelki hasznára és épülésére vált.

Forrás: Magyar Kurir

Jézus arra hív, hogy legyünk a tanítványai. Ki is a tanítvány? A tanítvány a mester életét tanulja, nem csak a tudományt.

János evangéliumában a két tanítvány, azt kérdezi Jézustól; „Mester hol lakol?” (Jn 1,38) Nem voltak kíváncsiak keresztelő János tanúságtétele után, hogy mit tanít. Az életére voltak kíváncsiak először. Más rabbiktól eltérően Jézus maga hívta meg tanítványait. Az evangéliumok egyértelműen minden tanítvány meghívásánál jelzik, hogy mindent otthagyva követték Jézust. Jézus követése teljes embert igényel.

Mit tesz a jó tanítvány?

Leül a Mester lábához.
Hallgatja a Mestert, issza a szavait, elfogadja ellenvetés nélkül.
Hisz a Mesternek, vakon megbízik benne.
Követi a Mestert. Rang alapján nem lehettél tanítvány, vele kellett élni, mert a tanítvány úgy él, mint a mestere.
Követi az új gondolkodásban. Minden rabbinak volt egy sajátos stílusa és gondolkodásmódja.
Engedelmeskedik a Mesternek. Ez nem kényszer, hanem bizalomból fakadó magatartás. Ha olyan akarok lenni, mint ő, úgy kell tennem, csak azért, mert ő mondta.

Ezek általános érvényű szabályok voltak a tanítványokra. Jézus tanítványai azonban a kapcsolataikban alapvetően mások.

Jézus tanítványai és a kapcsolatok

• Kapcsolatuk a Szentlélekkel; ugyanaz a Lélek élteti őket, aki Jézust felkente hatalommal és vezette Őt. Ugyanez a Lélek formálja a tanítványt érett emberré, és Ő vigasztalja a nehézségekben. Ő adja a karizmákat, mellyel szolgálnak az Egyházban.
• Kapcsolat a testvérekkel; a hívő embereket testvérekként tekintik, így szeretettel vannak egymás iránt. Akiben nincs meg ez a szeretet, nem lehet tanítvány. „Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt”.
  A szeretet elsősorban döntés, nem érzelem. Döntés mások szolgálata, segítése és hibáinak megbocsátása mellett. Ehhez hozzá tartozik időnként a feddés, de csak a felelősség szintjén. Ennek a feddésnek segítségnek kell lennie és nem tehernek.
• Kapcsolat a világi dolgokkal; belső szabadságban érdemes élnünk. Szabadon a pénztől, a tvtől, az italtól, az internettől, a játéktól, a munkától, sikerektől, hatalomtól. Nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni. Ezek a másik urak, amiket a felsorolás tartalmaz, mind haraghoz, veszekedéshez, gyilkossághoz és később háborúhoz vezetnek. Anyagi javakra szükségünk van, és szükséges, hogy pénzt kezeljünk. Mindezeket lehet jól is kezelni, azzal a tudattal, hogy később számot kell adnunk a gazdálkodásunkról, nem csak az APEH felé.
• Kapcsolat önmagunkkal; Jézus a szeretet parancsában azt tanítja, hogy a felebaráti szeretet mértéke a helyes önszeretet. (Lk 10,27) Ha magunkban nem szeretünk valamit, azt másokban sem szeretjük. Jézus tanítványaként nem szabad a gazdagok és hatalmaskodók előtt meghunyászkodni, mert egy tanítvány is ugyanolyan értékes, mint a gazdag. Isten Fia annyira értékelte egyenként az embereket, hogy meghalt értük. Mindezek miatt óvnunk kell magunkat a rossztól, és lelkileg is érdemes a növekedés felé igyekezni.
• Jézus tanítványa minden nap kapcsolatba lép Jézussal. A kapcsolat eleven és átjárja a tanítvány szívét. Jézus minden alkalommal szeretetből imádkozott. Nem a kötelesség vezérelte, és nem is kompenzálni akart. Egy szerető kapcsolat feltöltődést és erőt ad. Ha még nincs konkrét imaéletünk, keressük meg a számunkra építő imát. Mindenkinek más az igénye, a szüksége. A nulla nem igény!
• Jézus tanítványa sosem egyedül tevékenykedik. Jézus kettesével küldi őket maga előtt. Nagyon megerősítő egy imacsoport, vagy egy imatárs. A világ mindent megtesz, hogy elvonja Istenről a figyelmünket, ezért különösen fontos, hogy tudjunk rendszeresen beszélgetni és beszélni a lelkiekről.

Követnem kell Jézust, ha tanítvány akarok lenni

Bennünk mi az akadálya a tanítványságnak? Az evangéliumok olvasásakor Jézus lábánál ülhetünk. Hallgathatjuk és hihetjük szavait. Követhetjük Őt, és engedelmeskedhetünk. Mindössze ennyi az általános tanítványság jellemzője. A többit kialakítja bennünk.

Nem hivatkozhatunk a bűneinkre. Lévinek a vámasztalnál mondta, hogy

Kövess engem!

Lévi pedig mindent otthagyva azonnal követte. Később meghívta a bűnösöket, és Jézus náluk vendégeskedett.

Mi miért ragaszkodunk a vámasztalunkhoz?

Mi is az apakulcs? Kapcsolódás a gyermekedhez: Ismerd meg, szeresd, támogasd!

Ha egy családban nincs kapcsolódás, akkor semmi sincs. Mi, apák, sokat tehetünk azért, hogy legyen kapcsolódás a gyermekeink és miköztünk. Amikor egy tréningen arról kezdünk el beszélgetni, hogy ki mit szeretne, mi maradjon meg emlékként róluk a gyermekeinkben, akkor mindenki kivétel nélkül kapcsolódást jelentő emlékeket és vágyakat fogalmaz meg. A kirándulások, beszélgetések, nagy nevetések, egymásra mosolygások, összekacsintások jelentik az életünk legszebb közös emlékeit. Ezekre szeretnénk lehetőséget teremteni – mondta portálunknak Süveges Gergő újságíró, coach, az Apakulcs könyv szerzője.

– Apakulcs könyv és tréning is. Ki kapja a kulcsot? A gyermek, aki egyszer apa lesz, neki segít megfejteni apja „működését” vagy az apák kapnak támogatást az apakulccsal, hogy jobb legyen a kapcsolatuk gyermekeikkel?

– Az Apakulcs egy lehetőség, hogy a jó apák még jobb apává válhassanak. A tanulás, a fejlődés lehetősége egész életünk során előttünk van. Ezt szeretném a tréningek során átadni másoknak: mindig tudunk fejlődni. Az Apakulcs fókuszában az apa-gyermek kapcsolódás áll: megerősítés, támogatás az apaszerephez. Sok tévképzet, berögződés, motiváció, belső vágy, külső elvárás feszül egymásnak bennünk, férfiakban, amikor az apaságunkról van szó.

Apakulcs – Átalakuló apaszerep

– Ezek a berögződések az úgynevezett társadalmi elvárásokból eredeztethetőek? Sokakban meglehetősen erősen meghatározott kép él egy apáról. Egy igazi apa határozott, szigorú, tekintélyelvű, kemény, erős, védelmező…

 – Átalakulóban van az apaszerep, nagyon sokat változott és folyamatosan változik az apakép és az ehhez kapcsolódó felfogás is. Az előadásaimon és a tréningeken kapott visszajelzések, valamint a szűkebb és a tágabb környezetemben szerzett tapasztalataim alapján is optimista vagyok. Azt látom, hogy egyre inkább és egyre több férfi döbben rá arra, hogy a gyermekeinknek szüksége van ránk. A gyermekeink nemcsak az eligazításra, irányításra, hanem a jelenlétünkre is vágynak. Bizonyára sokan vannak, akik még ott tartanak, hogy az apa feladata, hogy kemény és határozott legyen és megmondja, hogy mit szabad és mit nem, sőt ha kell, akkor csapjon oda. Ugyanakkor azt érzékelem, egyre többen látjuk, hogy gyermekeink egészséges lelki fejlődéséhez elengedhetetlen egy egészen másfajta szerepfelfogás apaként.

– Hogyan lehet kulcsot adni az apasághoz? Hiszen minden férfi egyedi módon közelíti meg a szerepét, ráadásul az élethelyzetük is nagyon sokféle lehet… Házas, elvált, mozaikcsaládot építő és még sorolhatnánk…

– Az Apakulcs valójában nem egy, hanem három kulcs, amelyhez 12 kihívás kapcsolódik. Ezek nem modellek, hanem alapelvek, amelyeket bármilyen élethelyzetben, életkorban, családi állapotban lévő apa használni tud, hogy kapcsolódni tudjon a gyermekéhez. Apák, nagyapák vesznek részt a tréningeken, amelyek középpontjában az apa–gyermek kapcsolódás áll. A beszélgetések, egyéni és közös gyakorlatok során mindenki megtalálja azt, ami őt a személyes életében segítheti.

Az apaság alapelveiről

– Hogyan épül fel egy Apakulcs-tréning? 

– Beszélgetésekre épül a tréning, illetve egyéni és csoportos feladatokra. Változatos, inspiráló, érzelmeket megmozgató napot töltünk együtt, amelynek a végén mindenki számára egyértelmű, hogy neki az apaságának melyik területén érdemes apró lépéseket tennie. Nem nevelési tanácsokat osztogatunk egymásnak, hanem az apai alapelvekre építve saját megoldásokat keresünk.

Nagy ereje van annak, amikor tíz-tizenkét férfi együtt tölt egy napot azért, hogy jobb apákká válhassanak. Csodálatos látni a bizalom megszületését, egymás támogatását és mindannyiunk formálódását.

– Milyen alapelvekre épül az Apakulcs?

– Az apaság olyan alapelveit kutattam, amelyek függetleníthetők a családi állapottól és az aktuális élethelyzettől. A statisztikák alapján minden második házasság felbomlik, ez azt is jelenti, hogy az apák fele nem kapcsolódhat napi szinten a gyermekéhez. Nem javasolhatom tehát azt, hogy naponta töltsenek el közösen időt, hiszen ez sokak számára kivitelezhetetlen.

Ugyanakkor a kulcsokat megismerve és azokat alkalmazva bárki képes lehet jobb apává válni. Mindig azt keressük, hogyan tudunk erősebben és egészségesebben kapcsolódni a gyermekünkhöz.

Kapcsolódás a gyermekhez

– A kapcsolódás a kulcs?

– A kapcsolódás a legfontosabb cél. A családi életünk Maslow-piramisának alján a kapcsolódás van. Azt is mondhatom: ha egy családban nincs kapcsolódás, akkor semmi sincs. Mi, apák, sokat tehetünk azért, hogy legyen kapcsolódás a gyermekeink és miköztünk. Amikor egy tréningen arról kezdünk el beszélgetni, hogy ki mit szeretne, mi maradjon meg emlékként róluk a gyermekeinkben, akkor mindenki kivétel nélkül kapcsolódást jelentő emlékeket és vágyakat fogalmaz meg. A kirándulások, beszélgetések, nagy nevetések, egymásra mosolygások, összekacsintások jelentik az életünk legszebb közös emlékeit. Ezekre szeretnénk lehetőséget teremteni. Az Apakulcs alaptétele szerint a kapcsolódásnak három kulcsa van: a tudás kulcsa, a jóakarat kulcsa és a szövetség kulcsa.

– A tréning ezeket a kulcsokat segít megérteni, használni?

– Leginkább felismerni. Hiszen ezeket a kulcsokat valójában mindannyian használjuk, csak nem tudatosítjuk őket. A tréning segít abban, hogy a saját apai működésünkben felfedezzük a kulcsok működését és meglássuk, hogy melyik kulcs dolgozik az apaságunkban legeredményesebben, illetve melyik kulcsot lenne érdemes kicsit tudatosabban használnunk, A tréningnap végén mindenki egy-egy személyes elhatározással indul vissza a gyermekéhez.

– Ahhoz, hogy feltáruljon egy apa számára, hogy mikor, hogyan és melyik kulcsot kellene használnia a jobb kapcsolódáshoz, szembe kell néznie önmagával is. A tréning résztvevői az erősségeiket és a gyengeségeiket is áttekintik?

– Első lépésként az erősségeinket térképezzük fel. Ez nagyon fontos: lássuk, hogy miben, hogyan működünk jól. Ez a megerősödés segíthet abban, hogy ránézzünk arra is, amin érdemes lenne dolgoznunk még. Ebben a folyamatban természetesen tükörbe kell néznünk: meglátni saját magunkat a gyermekünk szemével is. Miközben azon dolgozunk, hogy a gyermekünket tudjuk egyre jobban ismerni, szeretni és támogatni, arra is ráébredünk, hogy saját magunkat is kell ismernünk, szeretnünk és támogatnunk, hogy jobb apák lehessünk napról napra.

– Négygyermekes apa, újságíró, coach. Hogyan fogadták a gyermekei az Apakulcsot?

– Amikor kutattam és összeállítottam a kulcsokat, természetesen saját életemből is merítettem. A gyermekeim is észrevették, hogy valami történt bennem is. Igyekszem én is tudatosan használni a kulcsokat. Van, hogy sikerül. Hiszen bárkinek sikerülhet!

Forrás: Bízd Rá Magad

Ferenc pápa katekézise: Nem meggyőzni kell másokat, hanem tanúságot tenni a Szeretet szépségéről!
Január 11-én a Szentatya a VI. Pál teremben tartott általános kihallgatás keretében új katekézissorozatot kezdett „az evangelizáció szenvedélye: a hívő apostoli buzgósága” témáról. Első elmélkedésében Máté apostol meghívástörténete alapján (vö. Mt 9,9–13) az az apostolkodásra szóló meghívásról elmélkedett.
Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma egy új katekézissorozatot kezdünk, melyet a keresztény élet egyik sürgető és meghatározó témájának szentelünk: az evangelizáció szenvedélye, vagyis az apostoli buzgóság. Az Egyház számára létfontosságú dimenzióról van szó:

Jézus tanítványainak közössége ugyanis apostolinak születik, misszionáriusnak születik, és nem hittérítőnek.

Evangelizálni – téríteni – tanúságot tenni

Kezdettől fogva meg kell különböztetnünk ezeket: misszionáriusnak lenni, apostolinak lenni, evangelizálni nem ugyanaz, mint téríteni – semmi közük egymáshoz! Tehát az Egyház számára létfontosságú dimenzióról van szó, Jézus tanítványainak közössége apostolinak és misszionáriusnak születik. A Szentlélek alakítja az Egyházat kifelé haladóvá, kilépő Egyházzá, hogy ne maga körül forogjon, hanem kifelé forduljon, hogy Jézus másokat megfertőző tanúja legyen – a hit ugyanis fertőz –, arra törekedve, hogy világosságot árasszon a föld határáig. Előfordulhat azonban, hogy az apostoli lángolás, annak vágya, hogy az evangélium jó hírét elvigyük másoknak, alábbhagy, langymeleggé válik. Néha eltűnni látszik a lelkesedés. Vannak bezárkózó keresztények, akik nem gondolnak másokra. És amikor a keresztény élet szem elől téveszti az evangelizáció horizontját, az örömhírhirdetés horizontját, akkor megbetegszik: bezárul, maga körül forog, elsorvad. Apostoli buzgóság nélkül a hit elsorvad.

Pedig a küldetés a keresztény élet oxigénje: felélénkíti és megtisztítja. Induljunk hát útnak, hogy újra felfedezzük az evangelizáló szenvedélyt, a Szentírásból és az Egyház tanításából kiindulva, hogy a forrásokból merítsük az apostoli buzgóságot. Azután felkeresünk néhány élő forrást, néhány tanút, akik újra lángra lobbantották az evangélium iránti szenvedélyt az Egyházban, hogy segítsenek feléleszteni a tüzet, amelyet a Szentlélek mindig táplálni akar bennünk.

Máté meghívása

Ma egy emblematikus evangéliumi jelenettel szeretném kezdeni, amelyet hallottunk: Máté apostol meghívásával. Ő maga meséli el evangéliumában, a hallott szakaszban (vö. Mt 9,9–13).

Minden Jézussal kezdődik, aki „meglát egy embert”

– mondja a szöveg. Kevesen látták Mátét olyannak, amilyen volt: úgy ismerték, mint aki „a vámnál ült” (Mt 9,9). Vámszedő volt ugyanis: behajtotta az adókat a Palesztinát megszálló római birodalom számára. Más szóval kollaboráns volt, a nép árulója. Elképzelhetjük, mennyire megvetették az emberek: „vámos” [nyilvános bűnös] volt, ahogyan nevezték. De Jézus szemében Máté egy ember, a maga nyomorúságaival és nagyságával. Figyeljétek csak meg: Jézus nem áll meg a mellékneveknél, Jézus mindig a főnevet keresi.

„Ez bűnös, ez olyan, aki…” ezek jelzők: Jézus a személyt nézi, ő a szívig hatol, ez egy személy, ez egy ember, Jézus a lényeget nézi, a főnév érdekli, sosem a melléknév: „Hagyjuk a mellékneveket!” És míg Máté és a többi ember között távolság van – mert ők a jelzőt figyelték: a „vámost” –, addig Jézus közel megy hozzá, mert Isten minden embert szeret. „Ezt a nyomorultat is?” Igen, ezt a nyomorultat is, sőt ő ezért a nyomorultért jött! Az evangélium azt mondja: „A bűnösökért jöttem, nem az igazakért!”

Gyönyörű Jézusnak ez a tekintete, amely a másikat, bárki legyen is, a szeretet címzettjének látja. Ez az evangelizáló szenvedély kezdete! Minden ebből a pillantásból indul ki, melyet Jézustól tanulunk.

Mi hogyan teszünk tanúságot

Feltehetjük magunknak a kérdést: mi hogyan nézünk másokra? Milyen gyakran előfordul, hogy a hibáikat látjuk és nem a szükségleteiket! Milyen gyakran előfordul, hogy beskatulyázzuk az embereket az alapján, amit tesznek vagy gondolnak! Keresztényként is azt mondjuk: ő hozzánk tartozik, vagy: ő nem hozzánk tartozik. Jézus tekintete nem ilyen: ő mindig irgalommal, sőt, nagy szeretettel tekint minden egyes emberre. A keresztények pedig arra kaptak meghívást, hogy úgy cselekedjenek, ahogy Krisztus, hogy hozzá hasonlóan tekintsenek az emberekre, különösen az úgynevezett „távol levőkre”. Máté meghívása ugyanis azzal végződik, hogy Jézus azt mondja: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket” (Mt 9,13). És ha bármelyikünk igaznak érzi magát, akkor Jézus távol van. Ő a korlátainkhoz és a nyomorúságainkhoz jön közel, hogy meggyógyítson bennünket.

Tehát minden Jézus pillantásával kezdődik. Jézus „meglát egy embert”, Mátét. Ezt – második lépésként – egy mozgás követi. Először a tekintet, Jézus meglát, azután a második lépés, egy mozgás. Máté a vámnál ült; Jézus pedig azt mondta neki: „Kövess engem!” Erre ő „felkelt, és követte” (Mt 9,9). Vegyük észre, hogy a szöveg kiemeli: „felkelt”. Miért olyan fontos ez a részlet? Mert abban a korban annak, aki ült, hatalma volt a többiek felett, akik előtte álltak, hogy hallgassák őt, vagy, mint ebben az esetben, hogy adót fizessenek. Tehát annak, aki ült, hatalma volt.

Az első dolog, amit Jézus tesz, hogy leválasztja Mátét a hatalomról: a másokat fogadó ülő helyzetből mozgásba hozza őt mások felé. Már nem fogad, nem, hanem másokhoz megy. Jézus arra készteti, hogy elhagyja felsőbbrendű helyzetét, hogy azonos szintre hozza testvéreivel, és megnyissa előtte a szolgálat horizontját. Ezt teszi, és ez alapvető fontosságú a keresztények számára:

vajon mi, Jézus tanítványai, mi, az Egyház, csak ülünk, és várjuk, hogy az emberek hozzánk jöjjenek, vagy képesek vagyunk felkelni, elindulni másokkal, keresni másokat?

Nem keresztény álláspont azt mondani: „Jöjjenek csak ide, én itt vagyok, jöjjenek ide!” Nem, te menj, és te keresd őket! Te tedd meg az első lépést!

Hasonlítunk Jézushoz?

Egy pillantás – Jézus meglát –, egy mozgás – Máté felkel –, és harmadszor: egy cél. Miután felkelt, és követte Jézust, hová megy Máté? Elképzelhetjük, hogy miután a Mester megváltoztatta ennek az embernek az életét, új találkozásokhoz, új lelki tapasztalatokhoz vezeti őt. Nem, vagy legalábbis nem azonnal. Jézus először elmegy Máté házába; ott Máté „nagy lakomát” készít neki, amelyen „nagyon sok vámos” (Lk 5,20), vagyis nagyon sok hozzá hasonló ember vett részt. Máté visszatér a környezetébe, de megváltozva és Jézussal együtt tér vissza. Apostoli buzgósága nem egy új, tiszta, eszményi, távoli helyen kezdődik, hanem ott, ahol él, azokkal az emberekkel, akiket ismer. Itt az üzenet számunkra:

nem kell megvárnunk, amíg tökéletesek leszünk, és nem kell hosszú utat megtennünk Jézust követve ahhoz, hogy tanúságot tegyünk róla; a mi örömhírhirdetésünk ma kezdődik, ott, ahol élünk.

És ez nem azzal kezdődik, hogy megpróbálunk meggyőzni másokat, nem: hanem azzal, hogy mindennap tanúságot teszünk annak a Szeretetnek a szépségéről, amely ránk tekintett, felemelt bennünket, és ez a szépség lesz az, ennek a szépségnek a közvetítése lesz az, ami meggyőzi az embereket. Nem magunkat közvetítjük, hanem az Urat. Mi az Urat hirdetjük, nem magunkat, nem egy politikai pártot, nem egy ideológiát hirdetünk, nem, hanem Jézust. Kapcsolatba kell hozni Jézust az emberekkel, anélkül, hogy meggyőznénk őket! Hagyjuk, hogy az Úr győzze meg őket. Benedek pápa ugyanis azt tanította nekünk, hogy „az Egyház nem térítést végez. Inkább vonzás által fejlődik” (Homília a Latin-Amerikai és Karibi Püspökök V. Általános Konferenciájának nyitó szentmiséjén, Aparecida, 2007. május 13.). Ezt ne felejtsétek el: amikor olyan keresztényeket láttok, akik hittérítést végeznek, akik listát készítenek, hogy kiket kell elhozni…, az ilyenek nem keresztények, hanem pogányok, akik kereszténynek álcázzák magukat, de a szívük pogány.

Az Egyház nem térítéssel, hanem vonzással növekszik.

Örömmel teszünk tanúságot

Emlékszem, hogy az egyik Buenos Aires-i kórházból elmentek az ott dolgozó szerzetes nővérek, mert kevesen voltak, és nem tudták működtetni a kórházat, és helyettük egy koreai nővérközösség jött, mondjuk hétfőn érkeztek, nem emlékszem pontosan a napra. Birtokba vették a nővérek házát a kórházban, és kedden lementek meglátogatni a betegeket, de egy szót sem tudtak spanyolul, csak koreaiul beszéltek, és a betegek boldogok voltak. Így mesélték: „Nagyon drágák ezek a nővérek, kiválóak, nagyon drágák!” Na de mit mondtak a nővérek? „Semmit, hanem a tekintetükkel beszéltek hozzánk, Jézust közvetítették.” Nem önmagukat közvetítették, hanem a tekintetükkel, a mozdulataikkal Jézusról tettek tanúságot. Ez a vonzerő, a térítés ellentéte!

Ez a vonzó tanúságtétel, hogy örömmel teszünk tanúságot az a cél, amely felé Jézus vezet bennünket szerető tekintetével és a szívünkben az ő Lelke által keltett kifelé tartó mozgással. Mi pedig elgondolkodhatunk azon, vajon tekintetünk hasonlít-e Jézuséhoz, hogy vonzzuk az embereket, hogy közelebb segítsük őket az Egyházhoz. Gondolkodjunk el ezen!

Forrás: Magyar Kurir

A Bibliában számtalanszor jelenik meg Isten ígérete, amelyeket az Ő gyermekeinek szán. Ezeket nem árt újra és újra tudatosítanunk, hogy aztán hálával el tudjuk fogadni. Különösen akkor fontosak ezek, ha épp egy völgy-időszakon megyünk át.

Az élet hoz nehézségeket

Az élet nem mentes a változásoktól, ahogy mondjuk: „Egyszer fenn, másszor lenn.” Előbb vagy utóbb mindannyian keresztülmegyünk völgyeken, hozzátartoznak ahhoz az útvonalhoz, amelyik a hegycsúcsra visz fel. Elengedhetetlen, hogy „lenn” is legyünk, de jó útitárssal mehetünk keresztül a völgyeken. Erre emlékeztet minket a következő szentírási vers: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy.” (Zsoltárok 23,4)

Mi a te völgyed? Gyógyíthatatlan betegség vagy szenvedés? Anyagi nehézségek, adósságok? Vagy a bánat, a magány? Vagy egy családi probléma, elvetettnek érzed magad? Esetleg elfáradtál kiégtél, a lélek sötét éjszakájában jársz?

Ne nyugtalankodj a völgy árnyai miatt! A Megváltód veled jár a völgyben!

Isten ígérete személyesen neked

Engedd, hogy megnyugtasson ma, és fogadd hittel a hozzád intézett szavait:

1. Veled vagyok mindennap a világ végezetéig. (Máté 28,20)
2. Szeretlek… örök szeretettel, továbbra is csupa jósággal vagyok irántad. (Jeremiás 31,3)
3. Elvezetlek… a hegy csúcsáig, lábaidat az őz lábaihoz teszem hasonlóvá. (Habakuk 3,19)
4. Gondot viselek rád… olyannyira, hogy karjaimban hordozlak. (Ésaiás 40,11)
5. Megőrizlek… a ragadozóktól, az ellenségeidtől. (Zsoltárok 91,1-2)
6. Nem hagylak el… számíts rám! (Józsué 1,5)
7. Letörlöm könnyeidet… megvigasztallak, bekötözöm sebeidet. (Jelenések 21,4)

A völgyön túl Isten új magaslatokat, új győzelmeket és új látóhatárokat vett tervbe számodra. Miközben görnyedező háttal jársz a völgy ösvényén és nem látsz semmit, emlékezz meg arról, hogy Isten a jó Pásztor. Vesszője és pásztorbotja megvigasztalnak téged. Arra hív Pásztorod, emeld most fel a fejedet, hogy meglásd vesszőjét és botját onnan, ahol vagy. Hidd, hogy Isten nemsokára kivezet a völgyből és ragyogó magaslatokra visz fel!

Isten ígérete neked is szól. Ha van olyan ígéret, amit magadénak érzel, keresd meg és ízlelgesd rendszeresen! Ha nincs ilyen, kutasd a Szentírást, mert biztosan találsz olyat, ami neked szól személyesen! Isten ígérete éljen benned, és életed új köntösbe öltözik.

Az eredeti cikk a 777blog oldalán jelent meg