Tokodi László beszél
Blog, Lelkiség

Tokodi László és a 21. századi evangelizálás

Tokodi László OP atya személye a szélesebb nyilvánosság számára is ismerős lehet: ő a Szólj be a papnak! kezdeményezés egyik arca és alapító tagja, illetve a Prédikátorok vlog szerkesztőjeként is találkozhatunk a nevével.

Gyakran keveredik kocsmai beszélgetésekbe, előfordult, hogy a debreceni fiatalok halloweeni jelmeznek nézték a habitusát, s az így kialakult vidám párbeszéd több óráig tartó beszélgetésbe torkollott. A domonkos szerzetes habitusában is könnyen megszólítható, bár van, hogy az ellenkezőjét tapasztalja: a szentendrei HÉV-en például a kalauz is kikerülte.

Tokodi László és a megszólíthatóság

– Érdekes módon a pap, a szerzetes iránti tisztelet megmaradt az emberekben, az utcán például másként tekintenek rá, mint egy civil emberre, figyelik, összesúgnak a háta mögött.

– A Campus Fesztivál rendszeres résztvevője a „Szólj be a papnak” evangelizáció. Egyik alkalommal fiatalok szórakoztak a habitusommal, szintén valamiféle jelmeznek nézve azt, nem hitték el, hogy szerzetes pap vagyok, és amikor megmutattam a papi igazolványomat, nem győztek elnézést kérni, megváltozott a viselkedésük, az arcszínük, elszégyellték magukat. Nyilván ez is egy jó kiindulópont volt egy nagy beszélgetésre.

Egy pap megszólíthatóságát nem a kora határozza meg. Kerényi Lajos atya 92 éves, és rajonganak érte a fiatalok, szót ért velük. Az emberek főleg közvetlenséget várnak el a papoktól. Találkoztam olyan fiatalokkal, akiknek már elegük volt a katolikusságból, nyilván azért, mert nem ismerik, mert még nem beszélgettek olyan pappal, akinek fel tudnák tenni kérdéseiket. A „Szólj be a papnak” egyes alkalmaira is nehezen találnak olyan lelkipásztort, aki vállalná ezt a fajta kommunikációt. Fontos lenne tudatosítanunk magunkban, hogy az emberek az élet hétköznapi dolgaihoz várnak segítséget.

A módszerek

– Sokan feltesszük a kérdést, hogyan érhetjük el jobban a keresőket, hol fut zsákutcába a kommunikációnk.

– Aquinói Szent Tamás a pogányoktól is vett át módszereket. Nem félt a könyveik olvasásától és attól, hogy párbeszédbe elegyedjen velük. Mert ami jó és igaz, azt fel tudta használni. Sokszor eretnekektől idézett. Véleményem szerint nem helyes az, ha kizárjuk az egész világot, és csak katolikus gondolkodóktól idézünk vagy kizárólag a saját berkeinken belül mozgunk. Gyakran előfordul, hogy mi egyből elítélünk valamit, mert ellenkezik az elveinkkel, pedig lehet benne jó és igaz is. (…)

– Ha megvan a módszer, akkor már csak bátorságra, nyitottságra van szükségünk, hogy megszólítsunk és megszólíthatókká váljunk…

– „Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra” (Jn 4,35). Ha körbenézünk, láthatjuk, hogy már csak aratni kell, de ehhez munkások szükségesek. Én elmegyek a templom falain kívül is a peremekig. Ez a fajta irányultságom még az építőmérnöki egyetemi éveim alatt vált előttem is ismertté. A legmeghatározóbbak voltak azok az evangelizálások, amelyeket egy karizmatikus evangelizációs közösségben tapasztaltam meg. Ez a közösség fontos állomás volt a hivatásválasztásomban. Aluljárókban, nehezebb terepeken, a Rákóczi téren evangelizáltunk. Képes voltam elutazni Bajára, Győrbe csak azért, hogy két napon keresztül evangelizáljak. Elég volt három kérdést feltenni, és az emberek őszintén, mindenféle kontroll nélkül kiöntötték a szívüket, és ehhez még csak habitus sem kellett.

Menjetek ti az emberekhez! – mondja Tokodi László

– Ez élő példa arra, hogy evangelizálni nemcsak a papoknak kell, hanem minden megkeresztelt embernek.

– Az embereknek hiányzik, hogy valaki végre megkérdezze tőlük, hol tart az életük, hogy vannak, mi az, ami bántja őket, mit gondolnak Istenről, stb. És akkor rögtön jönnek a gyermekkori emlékek, a hozott, szerzett lelki sérülések, az Egyház okozta sebek… A kereső emberek – akik még nem találtak Istenre – szeretik megosztani fájó gondolataikat egy olyan emberrel, aki része az Egyháznak. Bár akkor még civil voltam, de katolikus, és az Egyház egyik tagja.

„Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!” (Mt 28,19) Jézus nem azt mondta, hogy álljatok ide, vagy menjetek be a templomba, és majd jönnek az emberek csak úgy maguktól. Menjetek ti az emberekhez! – így szólított fel bennünket.

– Jézus felszólítására válaszként fel kell tennünk a kérdést: Hogyan evangelizálok? Talán azt gondoljuk, elég, ha csak jók vagyunk, és az evangelizálás a papok dolga.

– VI. Pál azt mondja, nagyon fontos az élet tanúságtétele, de nem szabad elhagyni a szót. Manapság – domonkos lévén – ez a vesszőparipám. Az a baj, hogy az emberek félnek megszólítani a másik embert. Mitől félünk? Attól, hogy kritikát kapunk? Hogy bár keresztény vagyok, mégsem élek úgy, ahogyan a hitem azt megkívánná? Senki nem tökéletes, mindannyian törekszünk a jóra. Nem kell félni, hitelesen be kell vállalni a hibáinkat is, és akkor látják a keresők, hogy mi sem vagyunk szentek, nem kell szégyellniük magukat előttünk.

– Mindenki alkalmas erre?

– Akinek van szája, az alkalmas. Tegyük fel magunknak a kérdést: Hány embert szólítottunk meg az életünkben ezzel a céllal?

A cikk a Magyar Kurir “A szó emberei” sorozatának negyedik része alapján készült.
Fotók: Magyar Kurir