Szólj be a papnak
Blog

Szólj be a papnak! – Mihaszna egyház?

Zárt körű klub vagy a „világ világossága” az egyház? Mi történne, ha végre kilépnénk a templom falai mögül? Mi haszna az egyháznak a XXI. században? Összeomlást vagy megújulást hoz a jövő? – ehhez hasonló kérdésekre kereste a választ a „Szólj be a papnak” rendezvénysorozat hétfői estje. A vita nem olyan volt, mint amire számítottam, csalódnom kellett – de elérték, hogy magamba nézzek az est után, szóval már volt értelme elmenni.

A “Szólj be a papnak” eseményről

A „Szólj be a papnak” rendezvénysorozat ezúttal egy nagyon aktuális, az országot jócskán megosztó kérdést hozott fel: van-e egyáltalán bármi haszna az egyháznak a XXI. században? Lehet-e politikai szereplőnek nevezni az egyházat, illetve érdemes-e?

A vitán Gulyás Márton, a Partizán című műsor alapító-főszerkesztője, Bedekovics Péter református lelkész, Homoki Pál evangélikus lelkész és Kunszabó Zoltán római katolikus diakónus vett részt. Érdekes összetétel volt, az első gondolatom az volt, hogy vajon miért ilyen aránytalan a vita. Egy „világi” emberhez három egyházi személyt ültetnek, hogy még véletlenül se jöjjenek ki rosszul a keresztények? 

Végül nem volt olyan zavaró ez az aránytalanság, mint vártam, más pontokban viszont csalódtam az eseményben, legalábbis eléggé más volt, mint amire számítottam. Hozzá kell tennem, a rendezvény értékéből jócskán levont az elképesztő tömeg, a csilláron is lógtak az emberek. Ez egyrészt zavaró volt, mert egymás szájában voltunk szinte, másrészt utólag már jobban látom a pozitívumát is:

nagyon sok fiatalt megmozgatott a téma, örömteli volt látni, hogy ennyien eljöttek (a tizenéves korosztályból is!). 

Az esemény témája

Az est moderátora Zila Gábor, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetője volt – nem irigyeltem őt, mert sokszor nehézkes volt a vita. Ennek talán az lehetett az oka, hogy alapvető fogalmakat is máshogy értelmeztek a vitapartnerek, például egyház, politika, demokrácia, igazság. Annyira távolról indultak a résztvevők, hogy másfél óra alatt sem sikerült sokkal közelebb jutni egymáshoz – nem is csak az egyetértés, de a megértés szintjén sem.

Sok fiatal szerintem Gulyás Márton miatt volt kíváncsi a rendezvényre, aki a Partizán műsorvezetőjeként lett híres. Ő kimondottan a politikai híreket követi nyomon, és ebben a műfajban készíti a legtöbb interjúját, ez most is szembetűnő volt: az egyházat is mindenképpen politikai szempontból akarta megközelíteni. Erre Bedekovics Péter volt talán a leginkább vevő, Kunszabó Zoltán viszont végig kitartott a mellett az álláspontja mellett, hogy az egyháznak semmi köze a politikához.

Kérdés persze, hogyan értelmezzük a politikát. Feladata-e az egyháznak a közügyekbe való beavatkozás? Probléma-e, ha egy pap vagy lelkész nyíltan kimondja, amit gondol – ha abban az aktuálpolitika is megjelenik?

Gulyás Márton a kilakoltatásokat hozta fel többször is példának arra, hogy a keresztények nem tesznek semmit. Úgy látja, hogy bár napi szinten történnek igazságtalanságok az emberekkel, az egyház megmarad a templom falai között, és a szociális segítségnyújtásból nem veszi ki a részét. Ezt erőteljesen cáfolta mindkét protestáns lelkész, szerintük az egyház igenis sokat tesz a szegényekért, az elesettekért, a hajléktalanokért. Van, aki szerint ez azonban kevés.

Abban minden vitapartner egyetértett, hogy:

cselekvő egyházra van szükség.

Arra azonban már nem jutott idő, hogy arról beszéljenek, mit is jelent mindez a gyakorlati, mindennapi életben. És ez az, ami nekem a legnagyobb hiányérzetet hagyta a beszélgetés után. Talán tényleg túl távolról indultak a résztvevők és nem tudtak „találkozni”, így ötleteket sem adtak, hogy akkor mégis hogyan váljunk jobbá.

Konklúzió

Bennem erőteljesen megmaradt egy Gandhi-idézet, amelyet Homoki hozott fel: „Egyetlenegy bajom van a keresztényekkel: az, hogy nem keresztények”. Fájdalmas mondat. És persze az első reakciónk erre a védekezés lehet, hogy „de hát mi mindent megteszünk, amit tudunk”. Éljük az életünket, küzdünk a saját problémáinkkal, naponta harcolunk önmagunkkal és másokkal, vagy épp egy betegséggel, anyagi problémával, kiégéssel, szorongással… Hogyan is várhatják el tőlünk, hogy még adjunk is, ha túlélő üzemmódban vagyunk? Erre nekem sincs kész válaszom. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy Isten az, aki tud erőt, kitartást, lelkesedést adni ahhoz, hogy igenis kilépjünk a kis buborékunkból és elinduljunk mások felé. Éppen arra, amerre Ő személyesen vezet minket. Lehet, hogy a kilakoltatás előtt álló családok felé. Előfordulhat, hogy az árva gyerekek felé. Lehet, hogy a szomszédunk felé, akinek annyira fáj a lába, hogy nem tud bevásárolni. Az is lehet, hogy a szüleink felé, akikkel rendezni kellene a kapcsolatunkat.

Bármilyen irányba is, de annyira jó kilépni az önmagunk körül forgásból, és végre továbbadni azt a szeretetet, amelyet Isten olyan bőkezűen ad nekünk!

Bennem ezt a lenyomatot hagyta a Szólj be a papnak esemény, és a vágyat, hogy mi is rendezzünk újra 777 OFFLINE-okat, csak sokkal nagyobb teremben, mert hisszük és sejtjük, hogy van rá igény.

Forrás: 777blog