szeminárium férfiaknak
Blog, Hírek

Ötödik férfiaknak szervezett szeminárium

Kezdetét vette az ötödik Élet a Lélekben Szeminárium férfiak részére. A Joppé Evangelizációs Központ által szervezett sorozatnak Marcali ad otthont, de Keszthelyről is érkeztek érdeklődők.

Az első ilyen jellegű szemináriumot 2013-ban Kaposváron szerveztük, mintegy ötven fő részvételével. Ezt követően közel 4 év kihagyással döntöttünk úgy, hogy az Egyházmegyében mintegy sorozatként keressük fel a nyitott plébánosokat, plébániákat. A második nagyobb állomás ismét Kaposvár volt, de itt már szinte az összes környező településről érkeztek résztvevők.

Tartottunk Kaposfüreden, Barcson, ismét Kaposváron férfiaknak szemináriumot, a csurgói állomást a covid lehetetlenítette el. Természetesen Csurgó is a terveinkben szerepel ismét, de már várólista alakult ki az érdeklődő települések száma miatt.

Marcaliban hétfőn vette kezdetét a sorozat 13 résztvevővel, de azóta is sorban érkeztek jelentkezési lapok a környékről. Két kiscsoport alakult, így még néhány jelentkezőt be tud fogadni a szeminárium.

Minden településre azzal a szándékkal érkezünk, hogy ott, helyben alakuljon egy olyan közösség, ahol férfiak közösen imádkoznak rendszeres találkozóik során. Az imádság mellett egy-egy közösen választott témáról beszélgetnek, majd szerény agapéval zárják az alkalmat.

Bízunk benne, hogy Isten elvégzi a munkát Marcaliban is, kialakul egy összetartó, mély dolgokról is beszélgetni képes csapat, akikre számíthat a plébános és az egyházközség is. Bátran állíthatom, hogy az első találkozás alapján ez a szeminárium is jó alapokon áll. Isten különös figyelemmel hívta meg az igencsak heterogén csapatot, akik nyitott szívvel vettek részt az első estén.

Kérünk benneteket, ha tehetitek, hordozzátok ezt a sorozatot is imádságban, hogy a résztvevők szívében Isten el tudja végezni a munkát, mindenkinek gyümölcsöt hozzon ez a szeminárium az életében.