Lassú nyitás kezdődött. Nyitnak a teraszok, a boltok, elhagyható közterületeken a maszkviselés. Visszatérnek a kézfogások, az ölelések, de ezzel együtt a hajtás, a hétköznapi rohanás is új lendületet kap.
Szilágyi Anna, a 777bolg egyik szerkesztője a következő gondolatokkal segít a nyitás nehézségeiben:
„Az élet folyamatosan változik körülöttünk, de Isten bennünk állandó, stabil pont, akihez bármikor visszatérhetünk.
Most, hogy véget értek a kijárási korlátozások és egyre több helyre lehet menni, egyre több eseményre érkeznek a meghívások, nem csoda, ha gyorsak érzed a váltást. A sok otthonlét és egyformaság után hirtelen mintha mindent be akarnánk pótolni, ami az elmúlt hónapokban elmaradt: jönni-menni, zajt csapni, teraszozni, barátokkal lógni, beülni, jegyet venni, utazni. Ezek mind szép és jó dolgok – persze ésszel, mert a járvány még nem tűnt el teljesen –, de teljesen rendben van az is, ha te még nem akarsz mindent csinálni egyszerre. Nyugodtan vegyél egy mély levegőt, és szelektálj: csak oda menj el, ahova tényleg szeretnél és csak annyi találkozót iktass be, ami nem merít ki teljesen. És ne felejtsük el, hogy továbbra is Isten van az első helyen! Ő volt velünk a járvány és a karanténlét nehézségei alatt, ahogy Ő van velünk a nem is olyan egyszerű visszatérés közepette is.
Jézus a békesség fejedelme és bátran dönthetünk úgy, hogy vele töltünk időt, nem a világgal, ami újra zsongani kezdett!
Nem véletlen, hogy a Covid-időkben kaptunk lehetőséget arra, hogy megálljunk, ránézzünk az életünkre és arra az egy Istenre, akinek a kezébe helyezhetjük azt. Az így megért gyümölcsök pedig maradandók – nem számít, hogyan változnak meg közben a külső körülmények.”
Merre tovább?
Egy diáktól hallottam, hogy mikor a nyitás megtörtént az iskolákban, megdöbbenve látta, hogy milyen sokan vannak. Nem voltak többen, mint a karantén előtt, csak nem a megszokottá vált egyedüllét várta. A sok otthonlét, a közösség hiánya lassan kicsit magányos farkassá tett bennünket. Néha zavaró, hogy ismét alkalmazkodnunk kell másokhoz, zaj van és nem magunk osztjuk be az időnket.
Ne térjünk vissza a régi kerékvágásba! Ne legyen ugyanaz, mint volt! Ha megszoktuk, hogy Istennel is töltünk egy kis időt, tartsuk meg ezt a szokást! Ha még nem szoktuk meg, vezessük be! Most van lehetőségünk újragondolni az időbeosztást. Ne azt nézzük, hogy a programjaink közé hova fér be az istenkapcsolat! Inkább azt vizsgáljuk, hogy a számunkra szükséges imaidő mellé milyen programok férnek még a napunkba!
Te döntöd el, hogy hogyan tovább. Isten nem fog erőszakoskodni. Neked van Rá szükséged!
