FÉSZ
Blog, Hírek

Életvédő képzés indult fiataloknak Kaposfüreden

„Kilenc hónap – egy tanév” címmel életvédő képzés indult 2022. november 20-án a kaposfüredi Szent Őrangyalok Plébánián a FÉSZ támogatásával. A kurzust Udvardy Márton, Udvardyné Tóth Lilla (a Kaposvári Egyházmegye életvédő referensei) és Pisztora Ferenc (családreferens) atya szervezi.

FÉSZ

A „Kilenc hónap – egy tanév” képzés során a tizenévesek közelebbről megismerkedhetnek az élet csodájával, a magzati fejlődés bámulatos részletgazdagságával és az abortusz témája körül kialakult társadalmi nézetekkel is. Emellett szó esik az abortusz folyamatáról, annak jogi aspektusairól, testi és lelki következményeiről. Ezek mellett a Családvédelmi Szolgálatok munkájáról, de a szeretetben és méltóságban megélt párkapcsolat fontosságáról és az örökbefogadásról is. A témákat meghívott szakemberek segítségével dolgozzák fel a fiatalok, több interaktív feladattal, kommunikációs gyakorlattal. Fontos ugyanis, hogy segítséget kapjanak ebben a nehéz, tabunak számító témában való állásfoglaláshoz. Gyakorlási lehetőséget biztosítunk, hogy megtanuljanak méltósággal és tényekre hivatkozva kialakítani egy értékrendet az élet ajándékáról. Ezen a képzésen lehetőséget adunk arra is, hogy megtanuljanak ítéletmentesen fogalmazni, vitázni, érveket ütköztetni. Mindemellett tanulunk egy témára több szempontból ránézni, és árnyaltabban gondolkodni is.

A képzés a Fiatalok az Élet Szolgálatában (FÉSZ) támogatásával zajlik. Első alkalommal Keresztes Ilona, a FÉSZ alapítója vezette be a fiatalokat a témába. Ilona egy gyönyörű szemléltetőeszközzel, egy olyan sorozattal is megajándékozta a Kaposvári Egyházmegye életvédő referenseit, ami 7-10 hetes magzatok pontos másából áll. Ez a gyűjtemény, illetve a magzati fejlődés további állomásait szemléltető modellek sokat segítenek abban, hogy kézzelfogható közelségbe kerüljenek bárkinek az emberi élet első hónapjai.

Reményeink szerint a „Kilenc hónap – egy tanév” képzés több fiatalhoz is közelebb hozza az életvédelem témáját. Így talán a FÉSZ „kistestvére”, egy kaposvári FÉSZ-csapat is megalakulhat a jövőben. Kérjük, hordozzátok imáitokban ezt az ügyet, hiszen minden ÉLET ajándék!

Borítókép forrás: Kaposvári Egyházmegye – Kling Márk