Blog, Hírek

A Szent Imre-templom adott otthont az ÉLET útja következő állomásának

A kaposvári Szent Imre-templomban tartottuk visszafogott létszám mellett az ÉLET útjának lelkinapját. Az érdeklődők számát befolyásolta az időjárás és a korlátozások feloldása is.

Előadás a Szent Imre templomban

A nap kezdetén a plébános, Tomanek Ferenc atya köszöntötte az egybegyűlteket, majd közös énekléssel indult a program. Az Udvardy házaspár előadásaival érzékenyítette a résztvevőket. Első nagyobb témaként a természetes cikluskövetés előnyeit és preventív értékét fejtette ki Udvardyné Dr. Tóth Lilla. Hatékonyságát és orvosi hátterét tárgyalva kiemelte, hogy nem csak a családtervezés kérdésében segítség, hanem bizonyos egészségügyi problémákat is előre jelezhet. Udvardy Márton arról beszélt, hogy nem minden hatásosnak tűnő módszer válik hasznunkra, ha nem jön elsőre a gyermekáldás. Vannak más vallásokból származó technikák, de az első parancsolat nem veszítette hatályát; Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Sem a praktikák, sem az okkult gyógymódok, sem a hindu eredetű tornák nem jelenthetnek megoldást, mert később meg kell fizetnünk az árát, de nem pénzben, hanem a lelkünk kárán.

Lelki adoptálás a Szent Imre-templomban

Lelki adoptálás a Szent Imre templomban

Az előadásokat követően szentségimádás volt, majd a lelki adoptálás fogadalomtétele következett. Ezen az alkalmon 8 testvér vállalta a 9 hónapon keresztül végzett imádságot, naponta 8-10 percben egy veszélyben lévő magzatért.

A Kovács házaspár a Szent Imre templomban

A szünetet követően Kovács Ferenc diakónus és Kovácsné Treer Mária lendületes előadását hallhattuk a magzatvesztésről. Rengeteg rövid példával szemléltették az eseteket, melyet az érintettekkel való lelkigyakorlatokon és az általuk vezetett rádióműsorok során gyűjtöttek. Blascsok Annamária megrázó tanúságtétele mindannyiunk szívét megérintette.

A Szent Imre-templom után, június 5-én a Donneri templomban lesz állomása az ÉLET útjának.

Fotók: Bohár Dániel