A kaposvári Szent Margit-templom adott otthont az ÉLET útja első lelki adoptálásának.
2021 március 27-én, Kaposváron, a Szent Margit-templomban volt az ÉLET útja második állomása. Ezen az alkalmon volt először lehetőség a lelki adoptálás fogadalmára az ÉLET útja keretében. Udvardy Márton kihangsúlyozta, hogy ez nem egy feladat, hanem lehetőség az élet melletti kiállásra.
Az előadás tartalmából
Az előadás első szakaszában szó volt az elmúlt évtizedek abortusz-statisztikákról, ahol a legfájdalmasabb év 1964 volt, amikor 100 megszületett gyermekre 146 terhességmegszakítás jutott. „Isten nem ítél el, hanem várja a hazatérő bűnöst” – fogalmazott Udvardy Márton. „Mi sem ítélhetjük el a bajba jutott embereket, hisz tetteitől függetlenül Isten különösen kedvelt gyermekei” – tette hozzá Udvardyné dr. Tóth Lilla.
A téma második része a gyászfeldolgozásról, valamint a post-abortusz szindróma nehézségeiről szólt. „Az abortusz általában kényszerű döntés eredménye, melynek legnehezebb pontja, hogy senki sem mondja: Ne tedd! Az életre szóló döntés egyre nehezebben megy, mely nem csak a házasságot, a papságot, vagy a szerzetesi életet befolyásolja, hanem a gyermekvállalást is. A post-abortusz szindróma az érintett nők 80 százalékánál jelentkezik, de sokszor csak több évtized után tapasztalhatók a tünetek. A gyászfeldolgozás szakaszai – egy kivétellel – mind jelentkeznek a spontán vetélés és az abortuszok után is. Ezek a szakaszok az anticipációs gyász, mely teljes egészében elmarad, a tagadás, a kavargás, a harag és a szembenézés (szembenézés a helyzettel, és önmagunkkal). Mindez nagyon nehéz és fájdalmas esemény, de van gyógyulás – fogalmazott az Udvardy házaspár.
Az előadás harmadik témája a gyógyulás volt, mely lehetséges az abortusz után is. Ezzel kapcsolatban lelkigyakorlatokat is szervez a házaspár a Joppé Evangelizációs Központ segítségével. A gyógyuláshoz minden esetben fontos, hogy szembenézzünk az esettel, mint a gyógyításnál is a gennyesedő sebet először fel kell nyitni, hogy kitisztítsuk, különben gyógyulás helyett elfertőződik. Minden esetben fontos, hogy gyónásban letegyük terheinket – ha tehetjük. Lényeges elem, hogy megbocsájtsunk másoknak és önmagunknak is. Ne gondozzuk tabu témaként, tegyünk tanúságot, hogy mások tanulhassanak belőle! Szent II. János Pál pápa (EV 99.) és Ferenc pápa (Igen az Életre Konferencián 2019-ben elhangzott) szavai megnyugtathatnak bennünket, hogy Isten nem zár ki szeretetéből a tettünk miatt.
Az Udvardy házaspár gondolatait Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéhez kötve a következő szavakkal zárta: Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén egy gyermek érkezésére várunk. Mi mire várunk?
Lelki adoptálás a Szent Margit-templomban
Ezt követően a Szent Margit-templomban, a szentmise keretében volt lehetőség fogadalmat tenni, hogy kilenc hónapon keresztül imádkozunk egy-egy veszélyben lévő, megfogant gyermekért.