Az ÉLET útja Fonyódon
Blog, Hírek

Fonyódra érkezett a „Meg nem született gyermek” szobra – Az ÉLET útja

Az ÉLET útjának következő balatonparti állomása a fonyódi Nagyboldogasszony-templom volt. Az ítéletidő ellenére is sokan eljöttek, hogy közelebbről is megnézhessék a festői környezetben fekvő templomban elhelyezett szobrot.

2021. augusztus elsején Neumajer Zoltán esperes plébános atya mutatott be szentmisét a megfogant életekért, majd ezt követően az Udvardy házaspár előadása következett. A programot a lelki adoptálás ünnepélyes fogadalomtétele zárta.

Az előadás témái

Az előadás fő témái ezúttal is a magzatvesztés, a gyászfeldolgozás folyamata és a gyógyulás volt. Ez utóbbi kapcsán Ferenc pápa egyértelmű állásfoglalása is elhangzott:
Az abortusz soha nem válasz arra, amit a nők és a családok keresnek. Az abortusz soha nem válasz a nehéz magzati diagnózisokra… …A fogyatékossággal szemben tanúsított félelem és ellenszenv gyakran az abortusz választásához vezet, mintha megelőző jelleggel bírna. De az Egyház tanítása kristálytiszta ezen a ponton: az emberi élet szent és sérthetetlen, és a magzati diagnózisokat, amiket szelektáló céllal végeznek, erőteljesen el kell utasítani, mert ez elveszi a családoktól azt a lehetőséget, hogy elfogadják, magukhoz öleljék és szeressék a leggyengébb gyermekeket.”
(Igen az életre konferencia 2019. 05. 25.)

A jelenlevők Szent II. János Pál pápa bíztató gondolatait is meghallgathatták, melyet az abortuszban érintettek számára üzent az Evangelium Vitae kezdetű enciklikájában:
Külön szeretnék hozzátok fordulni, akik abortuszon estetek át. Az Egyház tudja, hogy mi minden befolyásolhatta döntéseteket, és biztos abban, hogy sokszor fájdalmas, esetleg drámai volt a döntés. A lelketeken esett seb valószínűleg még nem hegedt be. Valóban, ami történt, mélységesen igazságtalan dolog volt és marad. De ne bátortalanodjatok el és ne hagyjatok föl a reménnyel! Sokkal inkább próbáljátok megérteni a maga igazságában azt, ami történt. Ha nem tettétek volna meg, alázattal és bizalommal nyíljatok meg a bűnbánatra: az irgalmasság Atyja vár titeket, hogy megbocsásson és megbékítsen a bűnbánat szentségében. Akkor majd megértitek, hogy semmi sincs elveszve, s még a gyermeketektől is bocsánatot kérhettek, aki most az Úrban él.”
(EV 99.)

Lelki adoptálás az ÉLET útján

A program zárásaként a megjelentek közül néhányan fogadalmat tettek, hogy 9 hónapon keresztül minden nap imádkoznak egy veszélyben levő magzatért, így bekapcsolódva a lelki adoptálás szolgálatába.

Az ÉLET útja következő, rendkívüli állomása a balatonfenyvesi plébániatemplom, ahol 2021. augusztus 6. és 9. között lesz megtekinthető Martin Hudacek alkotása. Augusztus 6-án az esti szentmiséhez kapcsolódóan hallgathatják meg az érdeklődők az életvédelmi előadást, és egy ünnepélyes fogadalomtétel keretében bekapcsolódhatnak a lelki adoptálásba.