Blog, Hírek

Ferenc pápa megáldotta a meg nem születettek hangját jelképező harangot

Március 22-én, a szerdai általános kihallgatás előtt a Szentatya megáldotta az Igen az életre elnevezésű lengyel életvédő alapítvány által Zambiának adományozott harangot, melynek hangja a meg nem születettek nevében szól.

Az embermagasságú, több tonna súlyú bronzharangot a Gyermek Jézusról nevezett lusakai székesegyházba viszik. Onnan az afrikai ország sok más városába is eljuttatják, hogy Zambia-szerte hallassa a meg nem születettek hangját.

Alick Banda érsek, Lusaka főpásztora és Bogdan Romaniuk, az alapítvány alelnöke vettek részt szerda reggel a harang megáldásán a vatikáni VI. Pál terem hátsó bejáratánál.

A „Meg nem születettek hangja” nevű, korábban készült és megáldott harangok már Lengyelországban, Ukrajnában és Ecuadorban is szólnak. Mindemellett más országok is érdeklődnek a kezdeményezés iránt. 

Ferenc pápa az általános kihallgatás során a lengyel zarándokokat így köszöntötte. „E hét szombatján ünnepeljük Gyümölcsoltó Boldogasszony napját, mely hazátokban az élet szentségének a napja. Annak jeleként, hogy meg kell védeni az emberi életet a fogantatástól kezdve a természetes halálig, az Igen az életre alapítvány Zambiába szánt, „Meg nem születettek hangja” nevű harangját ma reggel megáldottam. Hangja hirdesse azt az üzenetet, hogy minden élet szent, és minden élet sérthetetlen. Szívem mélyéből megáldalak benneteket.”

Talán egyszer országunkban is szólhat majd harang, a meg nem született gyermekek hangját felerősítve.

Forrás: Magyar Kurir