Számos szokás van az újévhez kötődően, fogadalmak, elhatározások születnek, új terveket, motivációkat helyezünk a középpontba. Keresztényként is fontosak ezek a kérdések, de vajon gondolunk-e ilyenkor a hitünk mélyítésére, építésére is?
Az elmúlt év sok „váratlant” hozott. Nyilván voltak terveink, fogadalmaink, elhatározásaink, de egy váratlan történelmi helyzet a legtöbbet elmosta, vagy új köntösbe öltöztette. Az elhatározások sok földi dolog függvényei, a tervek is könnyen dugába dőlhetnek.
Elhatározzuk, ha eljön az új év, hogy lefogyunk, hogy letesszük a cigarettát, az italt, esetleg új építkezésbe kezdünk, megerősítjük a vállalkozásunkat, kertet rendezünk, utazni szeretnénk. Eszünkbe jut ilyenkor, hogy kezdhetünk olyan dologba is, amit a földi viszontagságok nem tudnak meghiúsítani?
Megtehetjük minden új év elején, hogy megújítjuk a hitünket, lelkileg is újratervezünk. Elhatározásokat hozhatunk, hogy többet foglalkozunk a Szentírással, lelki olvasmányokkal, többször látogatjuk a templomot, aktívabban részt veszünk a közösségi tevékenységekben (a pandémia idején ezt lehet online formában is). Lehetőségünk van mélyebb és rendszeresebb imaélet kialakítására – akár arra, hogy a tevékenységeink között, vagy közben imádkozunk, dicsőítő dalokat hallgatunk, vagy éneklünk. Amíg a számítógép elindul, a szoftver átkozása helyett mondhatunk egy fohászt. A munkánkat kezdhetjük és zárhatjuk imával. Megváltoztathatjuk a nézőpontunkat, és nem a napi programjainkhoz igazítjuk az imaéletünket, hanem a számunkra megfelelő imaidő mellé illesztjük be a többi teendőt.
Isten vár ránk. Ne várakoztassuk, ne várjunk új évre ismét, mert nem tudjuk mit hoz a holnap.
„Ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal”!
(1Jn 3,18)
