Július 30-án nagy felütéssel kezdődik a Pál kurzus és Városmisszió Kaposváron. A Székesegyházban bemutatkoznak a missziós tanulmányokat folytató fiatalok, majd este Csiszér László koncert lesz a Kossuth téren.
Július 29-én kezdődik a Szent András Evangelizációs Iskola és a Joppé Evangelizációs Központ közös szervezésében a missziós képzés a fiataloknak, 30-ától pedig minden nap előrukkolnak valami érdekességgel, konkrét célközönségek és minden érdeklődő számára.

A városmisszió július 30-án 20 órától Csiszér László koncerttel kezdődik, amit a fiatalok bemutatkozása előz csak meg a Székesegyházban a szentmisén. A sorozat augusztus 6-án végződik, addig minden este színes programokkal várjuk az érdeklődőket.
Tematikus esték a városmisszió keretében
A fiatalok minden hétköznap este konkrét célközönség számára készülnek előadással, missziós tevékenységgel és családok látogatásával.

Hétfő este „Nőként Isten tervében” címmel a hölgyeket hívják elsősorban a Székesegyházba.

Kedden „A férfi Isten tervében” címmel férfiakat várnak az esti szentmisére, és azt követően a Székesegyházba.

Szerdán este „Idősen is Istenben” címmel a régebb óta fiatalok lesznek a célközönség.

Csütörtökön 18 órától „Isten terve a családról” címmel gyermekeknek és családoknak szerveznek programot.

Pénteken „Megragadtál” party lesz fiataloknak a Kossuth téren – „buli szerek nélkül”

A szombat esti kreatív evangelizációs koncertre mindenkit szeretettel várunk a Kossuth térre 19 órától!
Kérjük, imádkozzatok a Városmisszió sikeréért, a fiatalokért, akik rászánták idejüket, tudásukat és erejüket, a családokért, akik befogadják erre a hétre a résztvevőket, valamint a szervezőkért és a háttérben segítőkért!
A hét részletes programja ezen a linken tekinthető meg.
Gyertek el, és hívjatok másokat is! A városmisszió mindenkinek szól!
A programokon való részvétel ingyenes!