Sokan gondolják, hogy az akolitusok arra jók, ha paphiány keletkezik, beugranak egy-egy igeliturgiát megtartani. Nem ez az elsődleges feladatuk.
Elérkezett az akolitusképzés negyedik alkalma. A résztvevők szokás szerint a balatonboglári egyházmegyei üdülőben gyűltek össze. Ez azt is jelenti, hogy túljutottak a kurzus felén.
Bár nem ez a központi feladat az akolitusok számára, ezen a hétvégén az imádság mellett az igeliturgia kapja a főszerepet. Ketten is bemutatják, ők hogy állnának helyt, ha megkérik őket igeliturgia végzésére. A bemutatott „próba-igeliturgiát” közösen kielemezzük, megbeszéljük, hogy mi volt jó, miben célszerű jobbá tenni. Ezek az alkalmak rengeteg lehetőséget adnak kérdések és nehéz esetek megtárgyalására.
Van a résztvevők között, aki korábban püspöki engedéllyel tartott már igeliturgiát. Ő könnyebben helytáll, így az első megmérettetés rá vár. A „próba-igeliturgiákról” felvételt készítünk, így könnyebb a mozdulatokat és a szavakat visszaidézni a kiértékelés során. A videofelvételeket nem tartjuk meg, csak a megbeszélés kereteit segíti.
Ezeken az alkalmakon a közösség is megerősödik, olyan csapattá válnak, ahol a nehezebb dolgokat is hajlandók felszínre hozni. A megbeszélt esetek köztünk maradnak, nem az a cél, hogy a másikat lejárassuk, hanem az, hogy segítsük egymást a fejlődésben.
Kérjük továbbra is az imáitokat a résztvevőkért, a szervezőkért és mindazokért, akik segítik a képzés folyamatát. Az imádságaitok nélkül pusztán okoskodás, amit teszünk, de Isten segítségével valóban olyan akolitusokat adhatunk az Egyházmegyének, akik helyt tudnak állni a legváratlanabb helyzetekben is.
Az akolitusok megoldást jelenthetnek mindazon településeken, ahol csak ritkán tud pap megjelenni. Fenntarthatják a közösségeket, imádságokat, ájtatosságokat vezethetnek, temethetnek, áldoztathatnak. Becsüljük meg őket, akik hétköznapi munkájuk mellett vállalják, hogy elvégzik a képzést és szolgálnak Isten szőlőjében!
Lektoravatásukra március 16-án kerül sor 15:30-kor a Székesegyházban. Mindenkit szeretettel várunk!