Az alkotás a kaposvári Szent Kereszt-templomban
Blog, Hírek

Életvédelmi előadás és lelki adoptálás a kaposvári Szent Kereszt-templomban

A kaposvári Szent Kereszt-templom adott otthont az ÉLET útja következő állomásának

Rövid, de velős állomásnak bizonyult a kaposvári Szent Kereszt-templomban tartott előadás és lelki adoptálás. A rendezvényen a vártnál kevesebb érdeklődő jelent meg, de ez nem okozott akadályt a program megvalósításának. Kisiván Csaba atya elmondása szerint a téma fontos, de az időjárás nem kedvezett a résztvevők számának növeléséhez.

A program ezúttal is Martin Hudácek „Meg nem született gyermek” kompozíciója jelenlétében zajlott. Ez az alkotás nők ezreinek adta vissza a már-már elfeledni vélt lelki békét. A szobor a megbocsátást hirdeti.

Az Udvardy házaspár ezen az állomáson is az abortuszok statisztikáit, a fájdalmas hatásait és a gyógyulást helyezték középpontba. Ezek a sebek önmaguktól nem gyógyulnak, az évek nem segítenek. Szakértő segítség és Isten kegyelme szükséges, hogy ki tudjunk szabadulni a fájdalomból – hangsúlyozta Udvardyné dr. Tóth Lilla.

előadás a kaposvári Szent Kereszt-templomban

A magzatvesztésben érintetteknek lelkigyakorlatot tartanak, melynek folyamán segítséget kapnak a résztvevők, hogy Isten kegyelmét és szeretetét ismét be tudják fogadni azok a nők, akik hordozzák ennek fájdalmait.

Az előadás lezárásaként bekapcsolódhattak az érdeklődők a lelki adoptálásba. Ez egy kilenc hónapon keresztül vállalt elköteleződés az imádságra, egy veszélyben lévő magzat megmentéséért. A kevés résztvevő mellett mégis 12 testvér vállalta ezt a szolgálatot.

Az ÉLET útjának következő állomása a kaposfüredi Szent Őrangyalok-templomban lesz, kiemelt napja pedig június 12-én 16-20 óráig Olaj Anett tanúságtételével.
Olaj Anett fiatal korában katolikus neveltetést kapott, majd kamaszként egyre jobban eltávolodott a hittől, Istentől. Bulizott, feketében járt és igyekezett minél inkább magára vonni a fiúk figyelmét. Megrendítő őszinteséggel meséli el élete egyetlen egyéjszakás kalandját, melyből gyermeke fogant. Anett kendőzetlenül beszámol az utána következő kálváriáról, amit megélt az abortusztól kezdve az évekig tartó lelki nyomásig.