Utolsó alkalommal találkoznak az akolitátusra készülők Balatonbogláron. A képzésük, két alkalmát összevonva, ezen a hétvégén zárul. Akolitusavatás előtt még egyszer tanulunk, beszélgetünk, imádkozunk együtt.
A tizenöt lelkes akolitus-jelölt ezen a hétvégén befejezi biblikus képzését az Újszövetség témájával. Áttekintjük az evangelizáció útjait, megvitatjuk, hogy hogyan beszéljünk másoknak Jézusról a hétköznapokban, és a lelkivezetés rejtelmeibe is rövid betekintést nyerhetünk. Ha szolgálatba állunk, fontos a közösségformálás, közösségvezetés, így ez a téma is terítéken lesz. Természetesen nem maradhat el a Biblia segítségével való imádság; az Imaiskola.
Minden plébánián más és más szolgálatot kapnak az akolitusok, igyekszünk minél szélesebb körben képezni a jelölteket. Komoly szempont a képzés során, hogy bizony előfordul olyan eset, amikor a plébános hirtelen betegszik meg, és azonnal kell a „mélybe ugrani”. Ilyenkor nem lehetünk felkészületlenek, biztos lábakon állva kell megmutatnunk, hogy Isten szolgálatában komoly szerepe van az akolitusoknak. Nyáron is rendszeresen helyettesítjük a fiatalokat táboroztató, vagy a megérdemelt pihenését töltő atyákat. A kihívásokra készen, Isten útmutatásait követve, a plébánosunk megbízásait teljesítjük: legyen szó akár liturgiáról, akár közösségekről, akár fizikai munkában való segítségről.
A korábbi esztendők tapasztalatai arra mutatnak rá, hogy az elméleti képzés során megtanultakat még akolitusavatás előtt érdemes újra átbeszélni, a kérdéseknek is teret adva. Sok visszajelzés érkezett a felavatott akolitusoktól, hogy nem csak a képzés, de az éves továbbképzések is fontos szerepet játszanak a szolgálat terén. Minden évben szeptember elején találkozunk ismét, hogy egy-egy téma kibontása mellett lehetőségünk legyen a „jógyakorlatok” megosztására, kérdések és visszajelzések megválaszolására. Ez az alkalom idén szeptember 3-án lesz a kaposvári Püspökségen.
Az avatás szertartására idén is felkészülünk, az ünnep előtt néhány órával már a Székesegyházban gyakoroljuk a mozdulatokat, és a szentmise elemeit.
Mindenkit szeretettel várunk az eseményre, mely 2022. június 18-án 15 órai kezdettel lesz a megújult kaposvári Székesegyházban.