Madagaszkártól Új-Zélandig kapcsolódhatunk össze a világméretű szentségimádásban november 21-én. A koronavírus-járvány miatt jövőre halasztott budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való készület következő állomásaként közös imádságra várnak a szervezők: Éljük át újra Isten megújító szeretetét!
Szeptemberben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) eredeti időpontjában az online előtalálkozó keretében egy héten át, az előadók üzenetein keresztül összekapcsolódott a világ. Most itt az újabb lehetőség, hogy megmutassuk a távolságtartás, a kényszerű bezárkózás ellenére sem vagyunk egyedül.
„Hetedik alkalommal hívjuk a világot közös imádságra november 21-én” – erről is beszélt Fábry Kornél a CserkészekNEK podcast adásában. A NEK főtitkára elmondta, a kongresszusra készülve két olyan ünnepet kerestek a naptárban, ami a legközelebb áll az Eucharisztiához. Így Úrnapjára, valamint Krisztus Király ünnepének előestéjére esett a választás.
„Amikor Jézus Krisztus feltámadása után búcsúzott tanítványaitól, elküldte őket az egész világra, hogy hirdessék az örömhírt. Megígérte, hogy velük lesz »mindennap, a világ végezetéig«. Velünk van tanításában, kegyelmében, szentségeiben, de különösen velünk van az Eucharisztia ünneplésében és az Oltáriszentségben, melyet szentmisén kívül is imádattal veszünk körül” – írta a szentségimádásra való részvételre hívó üzenetében Erdő Péter bíboros, prímás, érsek.
Közel 4 ezer helyszínről érkezett eddig jelzés a hívektől a világ minden tájáról, hogy bekapcsolódnak a közös imádságba. Szinte valamennyi kontinensen megjelent a regisztrációt, a részvételt jelző szimbólum a térképen. Nigériából, Panamából, Nicaraguából, Beninből, Ugandából, Kínából, Új-Zélandról, sőt, Dél-Amerika szinte valamennyi országából regisztráltak már a szentségimádásra. Madagaszkárról és a rendkívül nehéz éveket átélő Irak és Szíria keresztény közösségeiből is jelentkeztek hívek a felhívásra. A Budapesttől légvonalban csaknem 14 ezer kilométerre fekvő argentínai Ushuaiából is csatlakoznak majd a közös imádsághoz.
Fábry Kornél felidézte a korábbi alkalmakkor beérkezett visszajelzéseket. Japánból egy szerzetesrendi közösség az egyik alkalom után arról számolt be, olyan sikere volt az eseménynek, hogy azóta rendszeresen szerveznek szentségimádásokat. Egy kanadai résztvevő arról írt, hogy csak egyedül tudott csatlakozni az imalánchoz, de amikor ránézett a térképre, rádöbbent, hogy valójában milyen nagy az a közösség, amelynek tagja lehet.
A NEK főtitkára arra bátorított mindenkit, hogy aki a járványhelyzet miatt most nem tudja felkeresni a közelében lévő templomot – hiszen számos országban, például Belgiumban, Franciaországban zárva vannak –, bátran kapcsolódjon be az imádságba az otthonából.
Fábry Kornél hozzátette, hogy számtalan olyan helyszínen jelent meg a jelelentkezést mutató jel a térképen, ahonnan az előző hat alkalommal nem jelentkeztek a felhívásra. Azokon a helyeken, ahol elkezdődik a szentségimádás, a piros jel aranyszínűvé és az Eucharisztia szimbólumává változik át. „Nagyon jó látni, ahogy a Kárpát-medence – miként az eddigi hat alkalommal is – most is kiragyog majd az Eucharisztia közösségében” – fogalmazott a főtitkár, majd hozzátette, a szervezők kérik, hogy akinek lehetősége van, küldjön a szentségimádások helyszínéről rövid beszámolót, visszajelzést, fényképet a corpus@iec2020.hu címre.
Részletek és regisztráció ITT.
Online bekapcsolódásra van lehetőség a budapesti Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomnak köszönhetően.
Forrás: Magyar Kurir