útnak indul az ÉLET útja
Blog, Hírek, Programok

Az “ÉLET útja 2022” programsorozat Kaposváron és Barcson

2022. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén vette kezdetét az “ÉLET útja 2022”.

Az “ÉLET útja 2022”

Az elmúlt évben elsőként megszervezett roadshow újabb évadhoz érkezett. Célkitűzésünk, hogy rámutassunk az abortusz okozta komoly sebekre és következményekre, valamint elősegítsük a preventív gondolkodást ezen a téren. Fontosnak tartjuk, hogy mindenki lássa: az abortusz nem megoldás, nem állítja vissza a korábbi állapotot, hanem egy egészen újat indít, mely sokkal nagyobb veszélyeket rejt, mind fizikai, mind lelkiállapotunk terén.

Van más megoldás, mint az abortusz, de ha már megtörtént, van gyógyulás, van megbocsátás!

Az “ÉLET útja 2022” programsorozat a Váratlan élet című film segítségével a Kaposvári Egyházmegye több pontján mozdítja elő az ÉLET kultúrájának terjedését. Segítséget szeretnénk nyújtani mindazoknak, akik döntés előtt állnak, illetve azoknak is, akiket megtévesztett a rendszer. Információhoz szeretnénk juttatni a fiatalokat is, akik a legnagyobb veszélynek vannak kitéve ebben a kérdéskörben.

Ha valaki abba a helyzetbe kerül, hogy kopogtat a nem várt ÉLET, minden szükséges lelki és információbeli segítséget megkaphat az Együtt az Életért Egyesületnél.

Kaposvári filmbemutató

Kaposvári állomásunk kevés, de igen aktív résztvevővel került megrendezésre a Szivárvány Kultúrpalotában. A téma nehézsége és a programok torlódása is okozta a várt létszám csökkenését. Az alkalom lehetőséget adott a lelki adoptálásba való bekapcsolódásra is, melyre a jelenlévők kétharmada igent mondott.

A filmvetítés után kerekasztal-beszélgetés volt, melynek résztvevői: Nagyné Tóth Mónika örökbefogadó édesanya és az Együtt az Életért Egyesület önkéntese, Dr. Bálint Balázs szülész-nőgyógyász, valamint Udvardyné Tóth Lilla és Udvardy Márton, a Kaposvári Egyházmegye életvédő referensei.

A Váratlan élet című film korunk egyik legmeghatározóbb kérdését bemutató amerikai játékfilm. Megtörtént eseményeket feldolgozva mutatja be egy nő bámulatos változásának történetét.

Abby Johnson világéletében bajba jutott nőkön szeretett volna segíteni. Az amerikai Planned Parenthood legfiatalabb igazgatójaként 22000 abortuszban segédkezett, és számtalan nőnek adott tanácsot. Szenvedélyesen kiállt az abortuszok mellett, így válhatott a Planned Parenthood szóvivőjévé. Küzdött a szívügyét érintő törvények megalkotása mellett is. Mindaddig, míg egy nap valami olyat látott, ami mindent megváltoztatott.

KORHATÁR FIGYELMEZTETÉS!
A film a nyugalom megzavarására alkalmas képeket tartalmaz,
ezért 16 éven aluliak számára nem ajánlott.

Barcsi állomás

Az “ÉLET útja 2022” következő állomása Barcson, a plébánián lesz, 2022. április 22-én 17 órától.

A vetítés után rövid beszélgetés lesz a Kaposvári Egyházmegye életvédő referenseivel, valamint lehetőség lesz bekapcsolódni a lelki adoptálásba.
A vetítés előtt és után megvásárolható a film alapjául szolgáló könyv is.

További információk Az “ÉLET útja 2022” oldalán találhatók.

Fotók: Szigeti Tamás